Top

Blog

Réka

Sipos Rékát személyesen is nagyon jól ismerem hiszen esküvőszervező, a Wedding For You megalkotója, így nagyon örültem, amikor engem kért meg arra, hogy a szertartásra alkossam meg a ruháját.

Mindig nagyon szeretünk azokkal a menyasszonyokkal dolgozni, akik szakmabeliek, hiszen ők nagyon tudatosak és az esküvő szakma legjobbjait választják a saját nagy napjukra, ezért ez mindig egy igazi visszajelzés. Rékának különösképpen örültünk, hogy a menyasszonyaink között köszönthetjük, hiszen az elmúlt évek közös munkája során nagyon összehangolódtunk. Imádjuk Réka dinamikus személyiségét, profizmusát és persze humorát, így azonnal bevállaltam, hogy egyedi ruhát készítek a számára. Kevés egyéni tervezésű ruhát vállalok egy évben, mivel nagyon sok munka, de Réka esetében ez nem volt kérdés a számomra.
Rékának egy kritériuma volt a tervezés során, hogy csempésszek egy kis tollacskát a ruhájába. Ez sikerült, marabu tollakat szőttem a csipkéje közé. Igazi Nora Sarman darab lett, lágy, könnyed, szexi ruha, nagyon büszke vagyok rá.
De beszéljenek a csodaszép képek a szavak helyett és íme Réka beszámolója az ő nagy napjáról:
“Mint sokan tudjátok idén volt az én nagy napom is
Ígértem nektek, hogy hozok egy kis beszámolot róla, hogy én hogyan is álmodtam meg a ezt a különleges napot magunknak.
Helyszínünk a Páskom Cottage volt ami azért volt könnyű döntés mert már többször jártunk itt csupán pihenni és imádtunk minden itt töltött percet
Két naposra terveztünk a lagzinkat így második nap a szorosab baráti társasággal és a családdal maradtunk még egy napot egy nappali medencés bulira
Számunkra fontos volt, hogy egy laza esemény legyen mivel többságáben a barátaink voltak jelen így azt tartottuk szem elött, hogy mi komfortos nekünk nem követtük a tradíciókat
Egy augusztusi napra esett a nagy nap így a forróságra való tekintettel nem szerettük volna ha a szertaráson mindenknek a tűző napsütésben kelljen állnia így csavartuk egyet a programon és először a vacsit tartottuk meg így már jól lakottan lazábban inulhatott a szertartás a naplemetében Szertartasvelem Dóri vezetésével ”
Fotó: Panamy
Dekor: Képzeld el Wedding
Helyszín: Páskom Cottage
Smink, haj: Jhane – Professional Makeup & Hairstyle
Menyasszonyi cipő: Badgley Mischka
Torta: Egy csipet torta

Post a Comment

You don't have permission to register.